14/2002. (II. 26.) KöViM-EüM
együttes rendelet
a polgári légiközlekedési
szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeiről és kiadásuk
rendjéről
A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a
továbbiakban: Lt.) 53. §-ának (5) és (6) bekezdésében kapott felhatalmazás
alapján a következőket rendeljük el:
A rendelet
hatálya
1. § A rendelet
hatálya a polgári légiközlekedés szakszemélyzetére, a polgári légijármű
vezetőjére, a kiképzés alatt álló növendékre, a gyakornokra, a repülőorvosi
központra, a kijelölt vizsgáló repülőorvosra (a továbbiakban: repülőorvos) és a
légiközlekedési hatóságra terjed ki.
Fogalommeghatározások
2. § E rendelet
alkalmazásában
1. repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálat:
annak megállapítása, hogy a vizsgált személy egészségügyi szempontból
alkalmas a repülési szakszolgálatok és tevékenységek
ellátására;
2. repülőorvosi véleményezés: annak
megállapítása, hogy a vizsgált személy egészségi állapota megfelel az 1.
számú mellékletben foglalt követelményeknek;
3. repülőorvosi vizsgálat: a repülő-egészségügyi
alkalmasság megállapításához előírt, repülőorvos által végzett
vizsgálat;
4. orvosi minősítés: a szakszolgálati engedély
elnyeréséhez, illetőleg meghosszabbításához előírt repülő-egészségügyi
alkalmasság hatósági minősítését igazoló okmány, mely államigazgatási eljárás
keretében kerül kiállításra;
5. szolgálat (Légügyi Igazgatóság Repülő-egészségügyi
Szolgálata=Aeromedical Section=AMS): a légiközlekedési hatóság
Repülő-egészségügyi Szolgálata, amely a külön jogszabályban meghatározott
hatósági minősítő feladatot látja el;
6. repülőorvosi központ (Aeromedical Center=AMC):
az e rendeletben kijelölt olyan egészségügyi intézmény, mely jogosult az 1.,
2. és 3. Egészségügyi Osztály alkalmassági vizsgálatainak
végzésére;
7. repülőorvos (kijelölt vizsgáló
repülőorvos=Aeromedical Examiner=AME): e rendelet által kijelölt
repülőorvostan szakorvos, aki jogosult a kijelölése szerinti repülőorvosi
vizsgálatok elvégzésére, véleményezésére és a vizsgálati lap
aláírására.
A repülő-egészségügyi
alkalmasság
3. § (1) A
polgári légijármű vezetőjének és a polgári légiközlekedés szakszemélyzetének a
szakszolgálati engedély megszerzéséhez, illetve meghosszabbításához szükséges
repülő-egészségügyi alkalmasság minősítését a szolgálat hatósági repülőorvostan
szakorvosa végzi.
(2) A repülő-egészségügyi alkalmasság minősítéséről a
szolgálat orvosi minősítést ad ki. Az orvosi minősítés igazolja, hogy a vizsgált
személy mentálisan és fizikálisan alkalmas a repülési szakszolgálatok és
tevékenységek biztonságos ellátására.
(3) Szakszolgálati engedély iránti kérelmet az nyújthat
be, illetve gyakorlati képzését az kezdheti meg, aki rendelkezik a számára
előírt érvényes orvosi minősítéssel.
(4) A repülőorvosi vizsgálat leleteit a repülőorvosi
vizsgálati lapon (2. számú melléklet) kell rögzíteni, amelyet kitöltés és
véleményezés után a repülőorvos öt munkanapon belül köteles a szolgálatnak
megküldeni, orvosi minősítés céljából. A repülőorvosi vizsgálati lap második
példányát a repülőorvos őrzi meg a külön jogszabály előírásai
szerint.
(5) Klinikailag indokolt esetben a repülőorvos a
kötelező vizsgálatok mellett további vizsgálatokat rendelhet el. A vizsgálat
eredményéről a repülőorvosnak a vizsgált személyt tájékoztatnia
kell.
(6) A repülőorvosnak a vizsgált személyt tájékoztatnia
kell továbbá minden olyan általa észlelt állapotról is, amely egészségügyi vagy
más okból korlátozhatja a szakszolgálati kiképzést vagy a feladatok biztonságos
ellátását.
4. § (1) A
szakszolgálati engedély jogosultja vagy a kiképzés alatt álló növendék nem
láthatja el szakszolgálati feladatait, illetve nem folytathat repülési
tevékenységet abban az esetben, ha egészségi alkalmasságának olyan mértékű
korlátozottságát észleli, amely akadályozhatja tevékenységének biztonságos
ellátásában, így különösen a következő esetekben:
a) 12 óránál
hosszabb kórházi kezelés vagy megfigyelés esetén,
b) műtéti vagy
invazív diagnosztikai beavatkozás esetén,
c) tartós
gyógykezelés esetén,
d) amennyiben
szemüveg vagy kontaktlencse használata vált szükségessé, illetve a korrekció
mértékében változás történt.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben az
érintett személy a szakszolgálati tevékenységét akkor folytathatja, ha
repülő-egészségügyi alkalmassági ellenőrző vizsgálaton vett részt, illetőleg a
szolgálat írásban mentesítette ez alól.
(3) Az orvosi minősítéssel rendelkező személynek írásban
kell tájékoztatnia a szolgálatot:
a) minden olyan
sérülés esetében, amely akadályozza a repülési szakszolgálat és tevékenység
ellátásában,
b) 21 napnál
hosszabb betegség vagy baleset miatti távollét esetén,
c) terhesség
megállapításakor.
(4) Soron kívül kell megállapítani a repülő-egészségügyi
alkalmasságot:
a) minden olyan
repülőesemény után, amelynek a bekövetkeztében emberi tényező is
közrehatott,
b) ha azt a
légiközlekedési hatóság elrendeli.
(5) A (3) bekezdés b) pontjában említett esetben
a szünetelés akkor oldható fel, ha az érintett személy részt vett
repülő-egészségügyi alkalmassági ellenőrző vizsgálaton, vagy a szolgálat a
beküldött orvosi dokumentáció alapján mentesítette az ellenőrző vizsgálat alól.
Terhesség megállapításakor [(3) bekezdés c) pont] a szolgálat akkor
minősítheti alkalmasnak az érintett személyt, ha állapota megfelel a 1. számú
melléklet 12. (1) c); 12. (2) c); 12. (3) c) és a 12. (4)
a) pontjaiban foglaltaknak.
A repülőorvosi
központ
5. § (1)
Repülőorvosi központ kizárólag Magyarország közigazgatási határain belül
jelölhető ki és fekvőbeteg-gyógyintézettel vagy járóbeteg-ellátó intézettel kell
kapcsolatban állnia.
(2) A repülőorvosi központnak alkalmasnak kell lennie
telephelyén az 1., 2. és 3. Egészségügyi Osztály alkalmassági vizsgálatainak és
hozzá kapcsolódó klinikai vizsgálatok elvégzésére, továbbá a kibővített
repülőorvosi vizsgálatok végzésére.
(3) A repülőorvosi központ vezetője kizárólag olyan
repülő szakorvos lehet, aki sikeresen elvégezte a 3. számú melléklet
szerinti repülőorvosi alap- és haladó tanfolyamot. A vezető felelős a
vizsgálatok koordinálásáért, a leletek összesítéséért és értékeléséért. Az
értékelést aláírásával hitelesíti. A repülőorvosi központtal munkavégzésre
irányuló jogviszonyban álló, orvosnak a klinikai ismeretek mellett jártasnak
kell lennie a repülőorvosi vizsgálatokban és alapismeretekben
is.
(4) A repülőorvosi központok megnevezését az e rendelet
4. számú melléklete tartalmazza. A kijelölés feltételeinek fennállását
legalább 3 évente felül kell vizsgálni.
A
repülőorvos
6. § (1) A
repülőorvosokat a légiközlekedési hatóság az országos tiszti főorvos
egyetértésével jelöli ki. Repülőorvosnak olyan repülőorvostan szakorvos
jelölhető ki, aki rendelkezik működési engedéllyel, és elvégezte a repülőorvosi
alap-, illetve haladó tanfolyamot.
(2) A repülőorvosok számát a légiközlekedési hatóság
határozza meg, figyelembe véve az orvosi minősítésre kötelezettek területi
megoszlását.
(3) A repülőorvosi kijelölés kizárólag az e rendeletben
meghatározott repülőorvosi vizsgálat elvégzésére jogosít. A repülőorvos a
repülőorvosi vizsgálatokat csak az engedélyezett rendelési telephelyen végezheti
a szolgálat szakmai irányítása és felügyelete alatt. A kijelölés feltételeinek
fennállását legalább 3 évente felül kell vizsgálni. A kijelölést a
légiközlekedési hatóság visszavonja, amennyiben a repülőorvos nem felel meg a
feltételeknek.
(4) A légiközlekedési hatóság a kijelölt vizsgáló
repülőorvosok felsorolásáról a Közlekedési és Vízügyi Értesítőben közleményben
ad tájékoztatást.
7. § (1) A
repülőorvosnak repülőorvosi felkészítő tanfolyamon kell részt vennie. Gyakorlati
ismeretekkel és tapasztalatokkal kell rendelkeznie a szakszolgálati engedélyesek
munkakörülményeiről.
(2) A repülőorvosi felkészítő tanfolyam repülőorvosi
alaptanfolyamból és repülőorvosi haladó tanfolyamból áll (3. számú melléklet). A
repülőorvosnak a kijelölési időszak alatt legalább 20 óra ismeretfelújító
tanfolyamon kell részt vennie. A tanfolyamokat - azok tematikáját a
légiközlekedési hatósággal egyeztetve - a Szegedi Tudományegyetem, Általános
Orvostudományi Kar, Repülő- és Űrorvosi Tanszéke tartja.
(3) A repülőorvosi alaptanfolyam a 2. Egészségügyi
Osztály alkalmassági vizsgálatainak végzésére készít fel. Minimum 60 órás
tanfolyam, amely az elméleti ismeretek mellett a vizsgálat gyakorlati
kivitelezésére készít fel. A tanfolyam végén záróvizsgát kell tenni. A tanfolyam
sikeres elvégzését bizonyítvány igazolja. Önmagában a bizonyítvány megszerzése
még nem jogosít vizsgálatok végzésére.
(4) Repülőorvosi haladó tanfolyam az 1. és 3.
Egészségügyi Osztály alkalmassági vizsgálatainak végzésére készít fel.
Repülőorvosi haladó tanfolyamra az jelentkezhet, aki az alaptanfolyamot
sikeresen elvégezte. A minimum 60 órás tanfolyam a bővített repülő-egészségügyi
elméleti ismeretek mellett a következők gyakorlati megismerését is biztosítja:
repülőorvos munkája, repülőorvosi kutatások, légiforgalmi irányítás,
szimulátorok, repülőtér és repülési üzemek. Az elméleti oktatást és gyakorlati
képzést a megkezdéstől számított három éven belül be kell fejezni. A tanfolyamok
tematikáját a 3. számú melléklet tartalmazza. A tanfolyam végén záróvizsgát kell
tenni. A tanfolyam sikeres elvégzését bizonyítvány igazolja. A bizonyítvány
megszerzése önmagában még nem jogosít vizsgálatok
végzésére.
8. § (1) A
repülőorvosi vizsgálatokhoz a légiközlekedési hatóság állandó szakorvosi
konzíliárusokat (a továbbiakban: konzíliárus) jelöl ki, és konzíliárusi
lehetőséget biztosít. A konzíliárusok névsoráról a szolgálat ad
tájékoztatást.
(2) A repülőorvos kijelölése legfeljebb három évre, és a
légiközlekedési hatóság döntése alapján az alkalmassági vizsgálatok végzésének
meghatározott körére szól. A repülőorvosnak a szakmai jártasság fenntartásához
és a jogosítás érvényben tartásához évente legalább 10 vizsgálatot kell
elvégeznie. A kijelölés meghosszabbításához a megfelelő szakmai színvonalú
tevékenység és az előírt továbbképzés teljesítése szükséges. A kijelölés
érvényét veszti abban az esetben, ha a repülőorvos a 70. életévét
betölti.
A repülőorvosi
vizsgálatok
9. § (1) Az 1.
és 3. Egészségügyi Osztályú minősítéshez előírt vizsgálatokat a repülőorvosi
központ végzi.
(2) A 2. Egészségügyi Osztályú minősítéshez szükséges
vizsgálatokat a repülőorvosi központ vagy a repülőorvos
végzi.
(3) A vizsgált személynek személyesen kell kitöltenie a
légiközlekedési hatóság által rendszeresített repülőorvosi adatlap (2. számú
melléklet) megfelelő pontjait, majd alá kell írnia.
(4) Az orvosi vizsgálat után a repülőorvos bejegyzi a
vizsgálat eredményeit a vizsgálati lapra, aláírásával hitelesíti, és öt
munkanapon belül megküldi a szolgálatnak. Amennyiben a vizsgálatokat több orvos
végzi a repülőorvosi központban, a csoport vezetőjének kinevezett repülőorvos -
aki egy személyben felelős a vizsgálatok szakszerűségéért - összesíti a
vizsgálatok eredményeit, és aláírásával hitelesíti.
(5) Az egyes egészségügyi osztályokban kötelező
repülőorvosi alkalmassági és a különböző szakvizsgálatok végzésének és
ismétlésének kötelező gyakoriságát az 5. számú melléklet
tartalmazza.
(6) A repülő-egészségügyi alkalmasság vizsgálatáért és
az orvosi minősítésért külön jogszabályokban meghatározott díjat kell
fizetni.
Az orvosi
minősítés
10. § (1) A
repülőorvos, illetve a repülőorvosi központ vizsgálata alapján a szolgálat
orvosi minősítést ad ki, melynek egészségügyi követelményeit az 1. számú
melléklet, mintáját a 6. számú melléklet tartalmazza. A repülőorvosi
minősítésben szereplő korlátozások meghatározását és jelölését az e rendelet
7. számú melléklete sorolja fel.
(2) Az orvosi minősítéssel kapcsolatos
intézkedések:
a) az orvosi
minősítést a vizsgálat és az alkalmasság minősítése után ki kell adni a vizsgált
személynek,
b) a
légiközlekedési hatóság intézkedése esetén (pl. korlátozás, érvényesség
felfüggesztése stb.) a vizsgált személy orvosi minősítését a légiközlekedési
hatóság bevonja,
c) az orvosi
minősítést megújító/meghosszabbító vizsgálat alkalmával, a vizsgált személy
köteles az utolsó minősítést bemutatni a repülőorvosnak.
(3) Az egészségügyi állapotban történt változást követő
korlátozást vagy az érvényesség felfüggesztését a szolgálat az orvosi
minősítésbe bejegyzi. Amennyiben a repülő-egészségügyi alkalmasságot
korlátozással állapították meg, a légiközlekedési hatóság előírja, hogy a
szakszolgálati tevékenységet hogyan kell végrehajtani (pl. kizárólag biztonsági
pilótával repülhet).
(4) Eljárás a nem alkalmas vagy korlátozással alkalmas
minősítés esetén:
a) nem alkalmas
vagy korlátozással alkalmas minősítésről a légiközlekedési hatóság határozatban
értesíti a vizsgált személyt, és tájékoztatja a vizsgálatokat végző
repülőorvost,
b) a nem
alkalmas vagy korlátozással alkalmas minősítéseket a légiközlekedési hatóság
legkésőbb öt napon belül rögzíti adatbázisában, és megkeresés esetén hozzáférést
biztosít a közös légügyi hatóságok illetékes társhatósága
számára,
c) fellebbezés
esetén az I. fokú repülő-egészségügyi minősítés felülvizsgálatára a II. fokú
légiközlekedési hatóság felülvizsgáló bizottságot hív össze, amelynek szakmai
összetételét és létszámát az eset klinikai jellegének megfelelően határozza meg.
A bizottság létszáma legalább három fő.
(5) Az I. fokú alkalmassági vizsgálat
ismétlése:
a) az orvosi
minősítést I. vagy II. fokon végző szerv - alkalmatlanság megállapítása esetén -
az újabb I. fokú egészségügyi alkalmassági vizsgálat időpontját, a kérelmező
várható állapotjavulásának előrelátható időpontjára figyelemmel jelölheti
meg,
b) amennyiben
az orvosi minősítést végző szerv az (1) bekezdés alapján nem határozta meg az I.
fokú egészségügyi alkalmassági vizsgálat ismételt elvégzésének legkorábbi
időpontját, az érdekelt személy soron kívüli alkalmassági vizsgálatot kérhet,
feltéve, ha orvosi leletekkel igazolja egészségi állapotának olyan mérvű
javulását, amelynek alapján feltehető, hogy egészségügyi szempontból alkalmas a
szakszolgálati feladatok biztonságos ellátására.
Orvosi minősítéshez kötött
repülési szakszolgálatok és tevékenységek
11. § (1) Az
orvosi minősítéshez kötött repülési szakszolgálatok és tevékenységek
repülő-egészségügyi besorolása a következő:
a) 1.
Egészségügyi Osztály: közforgalmi pilóta, kereskedelmi pilóta
(motoros/helikopter), magyar kereskedelmi pilóta (motoros/helikopter), hajózó
navigátor, hajózó mérnök,
b) 2.
Egészségügyi Osztály: az a) pontban nem említett lajstromozott légijármű
pilóta/növendék pilóta, illetve lajstromozásra nem kötelezett légijármű-vezető,
légiutas-kísérő,
c) 3.
Egészségügyi Osztály: légiforgalmi irányító, repüléstájékoztató és
gyakornokaik.
(2) Az (1) bekezdésben nem említett repülési
szakszolgálati engedélyek érvényessége nincs repülő-egészségügyi minősítéshez
kötve, ezeknél a hatályos foglalkozás-egészségügyi jogszabályokat kell
figyelembe venni.
(3) Az orvosi minősítés érvényessége másik egészségügyi
osztályban:
a) az 1.
Egészségügyi Osztályú minősítéssel a szakszolgálati engedélyes szakmai
jogosításának megfelelően, a 2. és a 3. Egészségügyi Osztály követelményeihez
kötött feladatokat is elláthat. Az érvényesség határideje ilyenkor a 2., illetve
a 3. Egészségügyi Osztályra előírtak szerint alakul,
b) a 3.
Egészségügyi Osztályú minősítéssel a szakszolgálati engedélyes szakmai
jogosításának megfelelően, a 2. Egészségügyi Osztály követelményeihez kötött
feladatokat is elláthat. Az érvényesség határideje ilyenkor a 2. Egészségügyi
Osztályra előírtak szerint alakul.
(4) A JAA tagállamokban JAA akkreditációval kiállított
orvosi minősítés Magyarországon minden további eljárás nélkül érvényes, a más
repülő-egészségügyi követelmények szerint kiállított pedig honosítható.
Honosítás esetén meg kell vizsgálni, hogy az egyén egészségi állapota
kielégíti-e az e rendelet követelményeit.
Az orvosi minősítés
érvényességének időtartama
12. § (1) Az
orvosi minősítés érvényességének időtartama a repülő-egészségügyi alkalmassági
vizsgálatok megkezdésétől számítva:
a) az 1.
Egészségügyi Osztályú minősítés esetében 12 hónap, a 40. életév betöltése után
pedig 6 hónap,
b) a 2.
Egészségügyi Osztályú minősítés esetében 60 hónap a 30. életév betöltéséig,
azután 24 hónap az 50. életév betöltéséig, majd 50 év felett 12
hónap,
c) a 3.
Egészségügyi Osztályú minősítés esetében 24 hónap, a 40. életév betöltése után
12 hónap.
(2) A 30. életév betöltése előtt kiadott 2. Egészségügyi
Osztályú minősítés maximális érvényessége a vizsgált személy 32. életévének
betöltéséig adható ki.
(3) Az érvényesség lejártának napját fel kell tüntetni
az orvosi minősítésben.
(4) Az orvosi minősítés meghosszabbítása esetén -
amennyiben az ismételt orvosi vizsgálat az (1) bekezdés a) pontja szerint
számított lejárati időpont előtti 45 napon belül van - az újabb érvényességi
időtartam kezdőnapja a még érvényes orvosi minősítés lejárati
napja.
(5) Az orvosi minősítés megújítása alkalmával,
amennyiben az ismételt orvosi vizsgálat nem az (1) bekezdés a) pontja
szerint számított lejárati időpont előtti 45 napon belül történt, az
érvényességi időtartam kezdete az új vizsgálati időpont.
(6) Az orvosi minősítés
megújításának/meghosszabbításának feltételei megegyeznek az első orvosi
minősítés kibocsátásának szabályaival, kivéve, ha e rendelet attól eltérően
rendelkezik.
(7) A szolgálat az orvosi minősítés érvényességi idejét
az (1) bekezdésben foglaltnál rövidebb időtartamban is megállapíthatja, ha ezt a
vizsgált személy egészségi állapota indokolja.
(8) Abban az esetben, ha kétség merül fel a vizsgált
személy szakszolgálati egészségügyi alkalmasságát illetően, a szolgálat további
kiegészítő vizsgálatokat, illetve repülési szakmai ellenőrzést rendelhet el az
orvosi minősítés kibocsátásának feltételeként.
Az orvosi minősítés kizáró
okai
13. § Az orvosi
minősítésre először jelentkezőnél vagy a már orvosi minősítéssel rendelkezőnél
nem állhat fenn
a) veleszületett vagy szerzett
rendellenesség,
b) akut vagy
idült munkaképesség-csökkenés,
c) baleseti
sérülés vagy műtét következménye,
amely a szakszolgálati feladatok biztonságos ellátását
akadályozza.
Gyógyszerek és kábítószerek
használata
14. § Nem
folytathatja a szakszolgálati tevékenységét az a személy,
aki
a) repülőorvosi
ellenőrzés nélkül, a repülőorvosi dokumentációjában nem szereplő gyógyszert
szed,
b) kábítószer
vagy pszichotróp anyag hatása alatt áll,
c) általános
vagy gerinctáji érzéstelenítésen esett át, azt követően legalább 48 órán
át,
d) helyi
érzéstelenítésen esett át, azt követően legalább 12 órán
át.
A vizsgált személy és a
vizsgáló orvos kötelezettsége
15. § (1) A
vizsgált személynek a repülőorvos részére
a) igazolnia
kell személyazonosságát, és aláírásával hitelesíteni, hogy valamennyi általa
szolgáltatott egészségügyi adat megfelel a valóságnak,
b) nyilatkoznia
kell arról, hogy korábban részt vett-e hasonló vizsgálaton, és annak mi volt az
eredménye. A vizsgáló orvos kérésére, a vélemény kialakításához, a vizsgálati
anyagokat (leleteket) rendelkezésre kell bocsátania.
(2) A repülőorvosnak a megtévesztő adatszolgáltatást
haladéktalanul jelentenie kell a szolgálatnak. A szolgálat a repülés biztonsága
érdekében a szükséges intézkedéseket megteszi.
Az egyéni elbírálás
elve
16. § (1) Az
orvosi minősítés első alkalommal abban az esetben bocsátható ki, ha a vizsgált
személy egészségi állapota minden vonatkozásban megfelel az e rendeletben
foglalt egészségi követelményeknek. Azokban az esetekben, amikor a rendelet
lehetőséget ad az alkalmasság egyéni mérlegelésére, a szolgálat a következő
szempontok mérlegelése alapján adhat ki orvosi minősítést:
a) az egészségi
állapot és a szakszolgálati munkakörnyezet kapcsolata,
b) az egyénnek
a szakszolgálati feladatokkal kapcsolatos képességei, jártassága és tapasztalata
(szükség esetén repülési szakmai ellenőrzést kell
végezni).
(2) A korlátozások, előírások az orvosi minősítésben
kerülnek rögzítésre. Amennyiben több korlátozó tényező is fennáll, úgy azok
együttes hatását is mérlegeli a szolgálat. A leggyakrabban előforduló
korlátozások és előírások jelölését és meghatározását a 7. számú melléklet
tartalmazza.
Záró
rendelkezések
17. § (1) Ez a
rendelet 2002. július 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést
követően indult eljárásokra kell alkalmazni.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a
sportrepülők egészségi alkalmasságának orvosi megállapításáról és a Repülőorvosi
Bizottságok működéséről szóló 1/1982. (I. 1.) EüM rendelet hatályát
veszti.
(3) A repülőorvostan szakorvosai a kijelölésükhöz
szükséges, e rendeletben előírt tanfolyamok elvégzése nélkül 2003. július 1-jéig
végezhetik repülőorvosi vizsgáló tevékenységüket.
(4) Az e rendelet hatálybalépésének időpontja előtt
repülőorvosi vizsgáló tevékenységre kijelölt orvosok a repülőorvostan szakorvosi
képzésük megkezdése esetén - konzulens felügyelete mellett - e tevékenységüket
legkésőbb 2004. december 31-ig folytathatják.
Mellékletek
1. sz. melléklet A légiközlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételei
2. sz. melléklet Adatlap repülőorvosi minősítéshez
3. sz. melléklet A kijelölt vizsgáló repülőorvosok oktatási tematikája
4. sz. melléklet Repülőorvosi Központok
6. sz. melléklet Minta egészségügyi minősítéshez
7. sz. melléklet
A repülőorvosi minősítésben
szereplő korlátozások meghatározása és jelölése